Az eszperantó
Az eszperantó, eredeti nevén Lingvo Internacia nemzetektől független, mindenki számára egyenjogú nyelvhasználatot biztosító, élő, mesterséges eredetű, semleges nemzetközi segédnyelv. A mesterséges nyelvek közül ezt beszélik a legszélesebb körben. Az elnevezés a Doktoro Esperanto-ból származik ,1887-ben ugyanis Lazar Markovics Zamenhof ezen az álnéven jelentette meg az első könyvét, amelyben az eszperantó nyelvet részletezte. Zamenhof célja az volt, hogy egy könnyen megtanulható és politikailag semleges nyelvet hozzon létre, amely „meghaladja” a nemzetkultúrák határait, és előmozdítja a békét és a nemzetközi megértést az emberek között. A nyelvet beszélői általában természetesnek tekintik, mert úgy változik, mint a természetes élő nyelvek, és Zamenhofot a nyelv kezdeményezőjeként tartják számon.
Az eszperantót aktívan vagy folyékonyan beszélők, valamint az anyanyelvűek számát (vagyis azokét, akik mint egyik anyanyelvüket tanulták meg a szüleiktől) 500 000 és 25 000 000 fő közé becsülik. Ugyanakkor térben igen elterjedt nyelv, mintegy 115 országban beszélik. Habár egyik ország sem fogadta el hivatalos nyelvnek, az eszperantó több országban is, így Magyarországon és Kínában a hivatalos oktatás része. A nyelvet nemzetközi közösség használja, különböző szinteken. Használata különösen magas Európában, Kelet-Ázsiában és Dél-Amerikában. Az első eszperantó világkongresszust 1905-ben, Franciaországban rendezték meg
2012-ben 64.-ként bekerült a Google Translate által fordított nyelvek közé. 2016-ban felkerült a Magyarországon legtöbbet tanult és ismert nyelvek közé.
Az eszperantót támogatja az UNESCO, és több ismert közéleti személyiség is kiállt mellette. Használják utazáshoz, levelezéshez, nemzetközi találkozókhoz, művészeti rendezvényeken és tudományos kongresszusokon, tudományos vitákhoz. Van irodalma, zenéje, színháza, nyomtatott és internetes sajtója, készültek eszperantó nyelvű filmek, és vannak eszperantó rádió- és tévéadások is.
Szókincse jórészt nyugat-európai nyelvekből származik, nyelvtana erős szláv hatást mutat. A szóelemek nem változnak, és szinte határtalanul kombinálhatók.
Korunkban az eszperantó, mint nemzetközi nyelv is felkeltette a hatalom birtokosainak figyelmét. Civil szervezetek és szövetségek lobbiznak azért, hogy az eszperantó mint nemzetközi nyelv az Európai Unió és az ENSZ napirendjére kerüljön. 1996-ban nemzetközi szervezetek találkoztak Prágában független szakértők csoportjával, akik tárgyaltak az eszperantó akkori helyzetéről, és javasolták bevezetését a politikáról és a nyelvi jogokról szóló beszélgetésekbe.
A világ minden táján találhatók emberek, akik valamilyen szinten beszélik a nyelvet. Ismert eszperantisták Polgár Judit és testvérei, a Nobel-díjas Reinhard Selten, és Wolfgang Stammberger, egykori német igazságügy-miniszter is eszperantista volt. Az eszperantó azonban kulturálisan egységes maradt, ezt a nemzetközi kongresszusoknak és az egységes oktatásnak köszönheti.
A nyelvet a világon a legkülönbözőbb intézményekben, ill. tanfolyami formákban oktatják. Magyarországon minden iskolatípusban hivatalosan oktatható, egyenjogú nyelv.
A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete 2004 januárjában kiadott állásfoglalása szerint az eszperantó élő nyelv.
Az Institute of Cybernetic Pedagogy at Paderborn intézet (Németország) összehasonlította a francia anyanyelvű középiskolás hallgatókat, hogy milyen hosszú tanulmányi idő alatt sikerül hasonló "standard" szinten megtanulni eszperantó, angol, német és olasz nyelven.
Az eredmények :
2000 óra alatt németül = 1500 óra angolul = 1000 óra olaszul (vagy másik újlatin nyelveken) = 150 óra alatt eszperantóul.
A különbséget a következők magyarázzák:
-
Egyszerű nyelvtan, ha akad egy-két kivétel, az nagyon ritka. Nincsenek rendhagyó igék, minden ige egységesen képez minden időt.
-
Fonetikus helyesírás, nem kell az írás mellé a kiejtést is megtanulni.
-
Robbanékony szóképzés, kevés gyökből sok szó alkotható képzéssel. Ez nagyban csökkenti a megtanulandó szavak számát.
-
A szófajokat a névmások, az elöljárószavak, a számnevek és indulatszavak kivételével fel lehet ismerni végződésükről. Emellett nem kell megtanulni a főnevek nevét, a névszók és igék ragozási csoportját.